A Yama no Susume egy aranyos minisorozat, ami a túrázás népszerűsítését tűzte ki célul. Főszereplőnk, Aoi félénk lány, aki egy gyerekkori baleset miatt fél a magasságtól és inkább a beltéri tevékenységek híve. A középiskola első napján kiderül, hogy Hinata, akivel kis korukban jó barátok voltak, szintén az ő osztályába jár. A vidám és közvetlen Hinata Aoi eszébe juttatja a kirándulást, amit kisgyerekként tettek a közeli hegytetőre, és akkor megfogadták, hogy ismét hegyet fognak mászni.
Hinata tehát rögtön szervezkedni kezd, hogy a beígért hegymászó-túra valóra váljon. Aoi azonban fél a magasságtól, hogyan is tudna hegyet mászni?Persze kiderül, hogy a hegymászás nem olyan veszélyes, mint amilyennek elsőre hallatszik, a sorozat folyamán a lányok és velük együtt a néző is megtanulják a kezdő hegyi túrázás alapjait a megfelelő hátizsák kiválasztásától a tábori ételkészítésig, miközben a sorozat sok kis gyakorlati tudnivalóval látja el a nézőt, emellett pedig nagyon aranyos is.Aoi és Hinata hamarosan megismerkednek két új lánnyal is, akikkel összebarátkoznak. Az egyik Kaede, aki már gyakorlott hegyi túrázó, a másik pedig az alsóbb éves, tapasztalatlan Kokona.