Ismertető

Kousaboru Kukit a KGB képezte ki, de mára már a másik oldalon áll. Terrorista múltja miatt rejtőznie kell, S. Honda álnéven él Párizsban.

Mégis ráakadnak. Az SDEC nevű szervezet gyilkosságot szervez, melyet úgy állítanak be, mintha ő tette volna. Kukit elfogják, megkínozzák, és azt követelik, hogy dolgozzon nekik. Ő megszökik, majd éjszaka visszalopózik és jelentősen kedvezőbb feltételek mellett, de elvállalja az ügyet.

A dolga annyi, hogy kitalálja, mit akar a CIA egy fiatal lánytól. A lány Lamia Vindaw, egy híresség, aki néhány hónapja ismeretlen okból visszavonult. Kuki elkezdi megfigyelni a lány orvosát, akit egy éjszaka egy különös férfi megöl, kiharapva a nyaki ütőerét. Kuki a hotelbe siet, ahol a lány megszállt, és mire odaér, már az összes testőr halott, és a vámpír épp készül megharapni a lányt. Habár legyőzni nem tudja, de megzavarja a férfit, aki ezután visszavonul.

Kuki és a lány együtt menekülnek, immár a CIA, az SDEC és a vámpír elől. Kiderül, hogy Lamia vérében egy különös, földönkívüli életforma található, amely teljesen kiborítja az egyébként is zavarodott lányt. Lamiát végül elfogják, ezért Kuki a megmentésére siet.

Nem jár sikerrel, mire megérkezik, már repülőre tették. Összefut viszont a vámpírral, aki elárulja szándékát és szövetségre lép Kukival a lány megmentésére. Kezdetét veszi hát a mentőakció. Eközben Lamia is erejére ébred, vámpírrá válik

Elérhető részek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük