Első hallásra talán azt hinné az ember, hogy ez a sorozat mondjuk az űrben játszódik, ezért kapta a “Universe” fantázianevet. Erről azonban szó sincs. A “Universe” arra utal, hogy bár a Tenchi Muyo! univerzumában játszódik a sorozat, de tartalmilag nem kapcsolódik a pár évvel korábbi OVA történetéhez, hanem annak egy alternatív változata.
Egy nap Tenchi hazafelé tart az iskolából, mikor két fénycsóva suhan el a feje felett, majd becsapódik előtte. A helyszínre siet, ahol egy eszméletlen lányt lát meg, Ryokót. A lány hamar magához tér, és rögtön beleesik a fiúba.
A pillanat viszont nem tart soká, mert egy robot kezdi üldözni őket. Végül sarokba szorulnak, és már közel a vég, de a robot egyszer csak szétesik. A belsejében egy másik lány van, akit Mihoshinak hívnak, és azt állítja magáról, hogy ő a jó, és hogy a Galaktikus Rendőrség tisztje. Hát igen, a mi kis Ryokónk valójában félelmetes űrkalóz, akit üldöz a rendőrség. Azonban mindkettejük űrhajója tönkrement, így a bolygót nem tudják elhagyni. Hát beköltöznek Tenchiékhez.
Nem sokkal később beállít Ayeka és Sasami is, a Jurai bolygó két hercegnője, és persze ők is a Földön ragadnak. A családi szentély mélyéről előkerül az őrült zseni, Hakubi Washu, és már teljes is a csapat.
Mindenki boldogan élhetne, ha a Jurain nem új király kerülne hatalomra. Az új uralkodó azt állítja magáról, hogy ő Josho, a Jurai uralkodóház egy korábbi trónörököse, akinek hollétéről mostanáig semmit sem tudtak. A hercegnők ellen elfogató parancsot ad ki, így hőseink nincsenek többé biztonságban. Menniük kell hát, és kideríteni, hogy mi folyik a Jurain, és valójában kicsoda a magát Joshónak valló férfi. |