B E T A
Eredeti cím 閃光のナイトレイド
Angol cím Night Raid 1931
Egyéb cím(ek) Blazing Night Raid
Besorolás anime, TV
Hossz 13 rész
Év 2010
Ismertető:
Igencsak fura, ha egy már több hete befejeződött anime utolsó két epizódjához csak közvetlenül a 2010. őszi szezon kezdete előtt készül el az angol nyelvű felirat. Azonban az, hogy a fansubberek lassúak, nem jelenti azt, hogy maga a sorozat ne lehetne jó. A Senkou no Night Raiddel épp ez a helyzet.
Az 1931-ben, Sanghajban játszódó anime középpontjában egy viharos történelmi korszak áll. Az első kínai-japán háború, az orosz-japán háború, és az első világháború utáni időszakban Japán az erősödő politikai és gazdasági nyomás hatására egyre inkább katonai állammá válik, és egyre agresszívabb külpolitikát folytat. Az ázsiai ország jelentős hadseregének felállításával azt akarta elérni, hogy kivívja a Nyugat elismerését, és a jogot, hogy a jövőben létrejövő egyesült ázsiai birodalom vezetőjévé váljon. A jövőt mindannyian ismerjük: Japán Németország oldalán belépett a második világháborúba, és a Csende-óceáni hadszíntéren lezajlott több éves csatározás után végül kapitulált.
Ahogy már mondtam, viharos, zavaros és bonyolult történelmi korszak ez, amit éppen ezért a japánok legszívesebben elfelejtenének. Az ekkor hozott döntések vezettek ugyanis a bukáshoz és az azt követő amerikai megszálláshoz. Bár a japán nép tisztában van azzal, hogy több rossz döntést is hoztak akkoriban, igyekeznek elfelejteni ezt az időszakot ahelyett, hogy okulnának belőle. Véleményem szerint a készítők a Senkou no Night Raidet éppen arra szánták, hogy rávilágítson ennek az attitűdnek a hibáira. A főszereplők egy japán kémszervezet természetfeletti képességekkel rendelkező tagjai, akik Kínában teljesítenek szolgálatot és munkájuk folytán belekeverednek a történelem eseményeibe. A sorozat arra törekedik, hogy tisztázza a dolgokat: a múltban Japán több rettenetes dolgot is tett, amik ráadásul tudatos döntések eredményei voltak. Többször is látjuk amint a politikai és katonai vezetők megvitatják a ma már elítélt lépéseket, érveket és ellenérveket hoznak fel az alternatívák ellen és mellett, végül pedig meghozzák azt a döntést, ami szerintük a helyes lépés. Épp emiatt lesz ez az anime kifejezetten gondolatébresztő: egyik legjelentősebb témája az önelégültség, amit igyekszik több oldalról is bemutatni.
Az ötlet tehát nagyszerű, a kivitelezés sajnos már kevésbé. A sorozat legnagyobb problémája a hossza: mindössze tizenhárom epizódban nehéz megvalósítani mindazt, amire a készítők vállalkoztak. Egyszerűen nincs idő az alapozásra, arra, hogy megfelelő mértékben kifejtsék a háttért, feltérképezzék a karakterek viszonyát, és ezután összerakjanak egy erős finálét. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy a Senkou no Night Raid igyekezett elkerülni a végzetét: bár egy kis utánajárás nem árt, a történelmi háttér többnyire érhető, és a karakterek és a köztük lévő viszony is kapott egy kis mélységet. Durván a sorozat első fele csak és kizárólag az alapozással foglalkozik (kivéve a hírhedt negyedik epizód, ami talán a két legfontosabb karakter, Aoi és Kazuma kapcsolatát próbálja elmélyíteni komikus módon; ez volt az egyik legfájdalmasabb anime rész, amit valaha láttam), a második felében viszont már beindul a történet.
A történetmesélés és a karakterek felépítése tehát jól sikerült, következzék most néhány szó a látványról és annak minőségéről: bár a készítő A-1 stúdió legjobb emberei egy másik animén dolgoztak, nem lehet egy rossz szavunk se rá. A hátterek részletesek, a karakterek szépek, a hangulat erős. Minderre rátesz még egy lapáttal a hangulatos soundtrack, amivel viszont akad egy apró probléma: véleményem szerint néha előfordult, hogy a zene egyszerűen nem illett a képhez. Ez egyértelműen a rendező hibája, hiszen hiába alkot a zeneszerző egy jó OST-t, ha képtelenek jól felhasználni.
Összességében tehát egy kifejezetten jó anime a Senkou no Night Raid, aminek készítői a tizenhárom részes korlát ellenére megtettek mindent, hogy a legtöbbet kihozzák az alapötletből. Megvannak a hibái, ez kétségtelen, de mindenképpen ajánlom azok számára, akik egy komolyabb hangvételű sorozatra vágynak, és érdeklődnek a történelem és a japán lélek iránt. (ismertető: animegallo.wordpress.com)
Online részek:
00. rész 01. rész 02. rész 03. rész 04. rész
05. rész 06. rész 06.5 rész 07. rész 08. rész
09. rész 10. rész 11. rész 12. rész 13. rész
14. rész Special

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük