Ride Back (2009)

Eredeti cím | ライドバック |
Angol cím | Ride Back |
Egyéb cím(ek) | RideBack |
Besorolás | anime, TV |
Hossz | 12 rész |
Év | 2009 |
Ismertető: |
Tetsuro Kasahara azonos cimű mangája alapján lett készítve 2009-ben ez a nem túl hosszú sorozat. A manga 2004-től az Ikki újságban jelent meg. Történetünk a nem túl messzi jövőben játszódik Japánban. Két fővonalat vonultat fel az anime, melyek később szépen egybefonódnak és egy teljes történetet adnak. Az egyik egy GGP nevű szervezet körül forog, ami miután könnyedén legyőzte a nagyhatalmakat a világon, átvette az egész Föld feletti uralmat. A céljaik az elején úgymond rendesek voltak, de az idő múlásával egyre inkább olyanná váltak, mint akik ellen elkezdtek harcolni az elején. A másik történetvonal egy főiskolás lány, Ogata Rin körül forog. Rin egy nagyon tehetséges balett táncos volt, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia. Barátnőjével, Shouko-val egyetemre kezdenek járni, és itt csatlakozik az egyetemi Rideback klubhoz, miután Fuegóval (egy robot/motor ötvözet) egy felejthetetlent motorozik. Itt a néző azt hihetné, hogy egy elég laza sorozatot fog kapni, mivel az első pár részben Rina gyakorlását és egy versenyét követhetjük nyomon. És ekkor fűződik össze a két történetvonal. Ugyanis a GGP ellen egy terroristacsoport harcol, akik egy terrortámadást intéznek az épület ellen, ahol Romanof Karenbak, a GGP parancsnoka akar sajtótájékoztatót tartani. Shouko ebben az épületben ragad és Rina kimenti onnan, magára haragítva a GGP-t. Ezt később még azzal fokozza, hogy az öcsét is megmenti előlük egy másik alkalommal. Így Rina a GGP és a terroristák között ragad, mivel a GGP ellenes csoport vezetője is érdeklődni kezd iránta. És hogy sikerül mindebből kimásznia és mi lesz a két ellentétes csoport harcának kimenetele? A 12 rész alatt válaszokat is kapunk ezekre. A grafika nagyon tetszett, látszódik, hogy HD-ról van szó. Mind a rajzolt, mind a CG jelenetek, Rideback-ek nagyon jól el lettek készítve. Bár ez el is várható a Madhouse-tól. A zene is nagyon bejött, az opening és ending is Mell-től van, aki a Black Lagoon zenéjét is énekli. Itt is kitett magáért, nagyon hangulatos, pörgős openinget kaptunk. Valamint egy lassabb, melodikus endinget. Mindent összevetve tetszett a történet, mind a szereplők/jellemek, valamint a történet felvonultatása és hogy nem egy lapos sorozatot kapunk. Aki egy kissé komolyabb, akciós, néhol vicces sorozatot keres, vágjon bele nyugodtan. |
Online részek: |
01. rész | 02. rész | 03. rész | 04. rész |
05. rész | 06. rész | 07. rész | 08. rész |
09. rész | 10. rész | 11. rész | 12. rész |