Mondai-Ji-tachi ga Isekai Kara Kuru Sou Desu yo? (2013)

Ismertető

Főszereplő brigádunk, név szerint Izayoi Sakamaki és két hölgy társa, Asuka Kudou és You Kasukabe kíséretében érkezik a Kis Kertbe. Ugyanis hőseink, akik különleges képességek birtokában tengetik unalmas mindennapjaikat, arra lesznek figyelmesek, hogy kaptak egy érdekes borítékot a nevükre címezve. Ez még nem is lenne rendkívüli, de a boríték csak úgy az égből zuhan eléjük és a felnyitása után mindhárman azon kapják magukat, hogy éppen zuhannak le az égből egy teljesen ismeretlen helyre.
A zuhanás után közvetlenül találkoznak Fekete Nyuszival (Kuro Usagi), aki a Kis Kert arisztokratáinak egyike. Elmondja hőseinknek, hogy különlegességük miatt lettek megidézve ebbe a hétköznapinak nem mondható világba, amit egyetlen dolog mozgat, mégpedig a játék és a hazárdírozás.

Elérhető részek