Manie-Manie: Meikyuu Monogatari (1989)

Ez az anime tulajdonképpen három egymástól független, egy kerettel összefogott, erőteljes sci-fi beütéssel rendelkező történet egy csokorban. Az egész meglehetősen olyan, mint egy furcsa vízió.
Az első történetben (Labirynth Story) egy kisfiút és a macskáját követhetjük figyelemmel, amint egy meglehetősen valószerűtlen labirintusban egy bohóc árnyékát üldözik. Ez az anime talán legelvontabb fejezete a háromból.
A második történet (Running Man) egy elég furcsa képpel kezdődik. Furcsa alakú gépek száguldanak nagy sebességgel egy pályán. Mint megtudjuk, ők a Halálcirkusz versenyzői. Közülük is a nagy bajnokot, a legeredményesebb versenyzőt, Zach Hugh-t követjük figyelemmel. Ő egy kicsit furcsa eset, mivel a rengeteg versenyzéssel nem csak a testét, hanem a lelkét is tönkretette, és így nem csak hogy beteges látványt nyújt, a természete is olyan, mint egy gépé. De a mostani versenye egy furcsa dolog miatt egy kicsit másképp alakul…
A harmadik történetben (The Order to Stop Construction) egy cég egy város méretű építkezést folytat egy dzsungel közepén, amit teljesen robotok irányítanak. Ez a project rendkívüli fontosságú a cég számára, ám az országuk új kormánya felszólította őket az építkezés leállítására. Kiküldenek egy embert, hogy nézze meg, hogy halad az építés. Ahogy odaér, egy reszketeg-roskatag robotforma rom várja, ő a robotok főnöke, nem fogad el semmiféle beleszólást az ügyeibe, még hősünk napirendjét is ő alakítja. Azonban az ott töltött napok kicsit furcsából nagyon furcsává, majd egyenesen zavaróvá válnak (például hősünk reggelijében először csak egy anyacsavar van, később egy-egy nagyobb alkatrész, majd később már csak kisebb-nagyobb izgő-mozgó robotdarabokból áll…), rendkívül idegesítő azonban, hogy az 1-es számú robot igen nagymértékű fanatizmust mutat a határidő betartása iránt, igy a rengeteg plusz munkával sorra terheli túl a robotokat, és azt sem hajlandó figyelembe venni, hogy az építést tulajdonképpen leállították…
Az anime szerintem egészen jó, helyenként kicsit (na jó, nagyon) elvont ugyan, de kifejezetten pozitív értelemben. A kiadás éve 1986, tehát a grafikájától nem kell csodákat várni, ámde a csodálatos zenék és hangok bőven kárpótolnak érte. Aki szereti az elvont sci-fiket, annak érdemes rászánni ezt az 50 pecet, de amúgy bátran ajánlom mindenkinek.