B E T A
Eredeti cím かしまし ~ガール・ミーツ・ガール~
Angol cím Girl Meets Girl
Egyéb cím(ek) Kasimasi
Besorolás anime, TV
Hossz 12 rész
Év 2006
Ismertető:
Kashima kis városában járunk, ahol Hasumo (fiú) éppen szerelmet vall Yasunának (lány), aki elutasítja őt. Mégha ilyen egyszerű is lenne… Az első jelenet igen hosszas gondolkodásra késztet mindenkit, és a cím is ellenben van a történésekkel, egészen az első epizód végéig. Na ott igen erősen kell kapaszkodni, hogy az ember ki ne essen a nevetés miatt a székből. Miután viszautasították, Hasumo kis túrára indul a hegyekbe, ahol sokat járt régen is, és időről időre nosztalgikus helyeken lyukad ki. Megismerhetjük a közelmúltat, a barátokat, a szülőket, az osztályfőnököt, és egy adag földönkívülit. Mindezt már művészi szinten összehozva egy történetbe.

A főcsavar azonban még csak ekkor következik. A földönkívüli űrhajó elromlik és lezuhan a Földre, éppen főhősünkre. Azonban intergalaktikus rendeletek miatt ezt a hibát ki kell küszöbölni, ezért újraélesztik a… nos igen. Az eljárás egyetlen kissé macerás része, hogy a nem megváltozik általa. Így hát főhősünk ismét életben találja magát Kashimayama hegyén, ekkor már mint főhősnő. És mégha ez nem elég, a történet innen tovább bonyolódik, és az érzelmek egész kavalkádját ismerhetjük meg belőle. De minden jó, ha a vége jó, de ennek megítélését a nézőre hagyom ^_^.

Nos, a történet elsőre a blőd és az excel-saga között mozog komolyságra, és ez nagyjából így is fog maradni, de probléma egy szál sem ^_^. Aki szeret SOKAT nevetni, annak bátran ajánlom a történetet.

A rajzokat egy viszonlag új vállalat készíti, ezért meglepetéseket tartogathat a már megszokottakhoz képest. Igényes rajzolás, kellemes zene. A karakterek akár a való életből is jöhettek volna, senki sem egy meghatározott személyiség. A történet nem éppen spanyol viasz, de azért meg kell vallani, az írók is tudnak még újat mutatni
Online részek:
01. rész 02. rész 03. rész 04. rész
05. rész 06. rész 07. rész 08. rész
09. rész 10. rész 11. rész 12. rész
13. rész Special

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük