Eredeti cím グリーングリーン (2003)
Angol cím Green Green TV
Egyéb cím(ek) Guri Guri
Besorolás anime, TV
Hossz 12 rész
Dátum 2003
Ismertető:
Történetünk helyszíne a Kanenone Akadémia valahol Japán hegyeiben, benn azt erdő közepén. Itt képzik a fiúkat, hogy saját maguk is képesek legyenek a társadalomban megállni a helyüket. Ám mindennek vége, mikor a kormány a koedukáció mellett döntött, s összevonta egy városi lánygimnáziummal. Éppen ezért az igazgató kitalálta, hogy a diákok összeszoktatása miatt 30 önkéntes lányt küld fel egy felügyelő tanár kíséretében a Kanenone Akadémiába. Ez tehát az első rész előzményei.
Ichibanboshi, Bacchiguu és Tenjin, több száz férfitársukhoz híven már bezsongva várják az érkező lányokat. Fenn a harangtoronyban, távcsővel a kézben lesik a messzi utat. Barátjuk, Yuusuke Takasaki is várja őket, de ő korántsem akkora érdeklődéssel, mint a többiek. Mégis: mikor kinyílik a busz ajtaja, a nagy fény kíséretében egy lány ugrik a nyakába, olyan lelkesedéssel, mintha már egy évszázada nem látta volna. Különös, hogy erről a lányról a saját társai sem tudják pontosan ki, s miért van más ruhában, mint ők…
A lányok megérkeztek, a fiúk kellően kanosak… hogy mi sülhet ki ebből? Helyzet? Lesz bőven. Kacagás? Inkább őrült nevetés. Romantika? Két bugyivillantás közt biztosan. Perverzitás? Minden mennyiségben, úgyhogy orrvérzés ellen érdemes bekészíteni a százas papírzsepi csomagot!
Online részek:
 01. rész  02. rész  03. rész 04. rész
 05. rész  06. rész  07. rész  08. rész
 09. rész  10. rész  11. rész  12. rész
Ova