Eredeti cím ちはやふる
Angol cím Chihaya Full
Egyéb cím(ek) nincs
Besorolás anime, TV
Hossz 25 rész
Dátum 2011 – 2012
Ismertető:
A történet főszereplője a kicsit fiús, de igazán gyönyörű Chihaya Ayase, aki éppen új diákéveit kezdi meg a középiskolában. A topmodell nővérének árnyékában élő, kissé verekedős és tipikusan elvarázsolt lány egyetlen szenvedélye a Karuta nevű játék. Új iskolájában a bálványra vágyó fiúk nagy meglepetésére a vonzó külseje mellé egy fura, vérbeli “tomboy” természettel megáldott leányzót kapnak, aki így messze kiesik az iskolai idolok sztereotípiájából. Ráadásul a lány már első nap klubot akar alapítani, ahol Karuta játékot űzhet társaival, versenyekre járhat, barátokat szerezhet. Ám lelkesedését lehűti a játék iránti érdektelenség, magyarul senki sem akar sem barátkozni vele, sem a klubjához csatlakozni. A lány nagy meglepetésére azonban kiderül, hogy gyerekkori legjobb barátjával került egy suliba, ő Taichi Mashima. A fiú láthatólag mindig is szerelmes volt a lányba, de Chihayát csak a játék érdekli, így még a srác hirtelen vallomása, hogy új barátnője van, nem igazán hatja meg a lányt – legalábbis nem úgy, ahogy a fiú elvárná. Sőt, rögtön Taichi számára egy kellemetlen riválist kezd el emlegetni Chihaya: Arata Watayát.
Online részek:

[restabs alignment=”osc-tabs-left” responsive=”false”]
[restab title=”1. Évad” active=”active”]

 01.rész  02.rész  03.rész  04.rész  05.rész
 06.rész  07.rész  08.rész  09.rész  10.rész
 11.rész  12.rész  13.rész  14.rész  15.rész
 16.rész  17.rész  18.rész  19.rész  20.rész
 21.rész  22.rész  23.rész  24.rész  25.rész

[/restab]
[restab title=”2. Évad”]

OVA

[/restab]
[restab title=”3. Évad”]

01.rész 02.rész 03.rész 04.rész 05.rész
06.rész 07.rész 08.rész 09.rész 10.rész
11.rész 12.rész 13.rész 14.rész 15.rész
16.rész 17.rész 18.rész 19.rész 20.rész
21.rész 22.rész 23.rész 24.rész

[/restab][/restabs]