B E T A
Eredeti cím 幕末Rock
Angol cím Bakumatsu Rock
Egyéb cím(ek) nincs
Besorolás anime, TV
Hossz 12 rész
Év 2014
Ismertető:
Sakamoto Ryoma szeret magában énekelni, viszont egy nap lát egy hullócsillagot, ami az égből egyenesen felé zuhan. Nem tudja eldönteni, hogy álom volt-e, de úgy dönt, hogy meg szeretné mutatni a dalait a világnak, így elindul a fővárosba szerencsét próbálni. Mikor odaér, meglepődve tapasztalja, hogy az emberek nem kíváncsiak az ő zenéjére, csak a kormány idoljaiéra, különösen a Shinsengumi tagjai, Hijikata Toshizou és Okita Souji előadásaira. Kipróbál sok dolgot, de nem jár sikerrel, viszont nem adja fel. Találkozik egy kisfiúval, aki a történet folyamán még többször feltűnik majd. A fiú megdicséri a zenéjét, Ryoma ennek hatására meg akarja keresni a régi mesterét. Így találkozik Katsura Kogoróval és Takasugi Shinsakuval, akik közlik vele, hogy a zene, amit játszik, nem más, mint a rock. Ryomát megtámadják a kormány emberei, mivel tilos a mennyei dalokon kívül mást énekelni. A vége az lesz, hogy a többiek is előveszik a semmiből a hangszereiket és nekiállnak együtt zenélni, így megmenekülnek. Kiderül, hogy aktiválódott a Peace Soul-juk, ha az összes összegyűlik, Ultra Soul lesz. Ezt az erőt rajtuk kívül még két ember birtokolja, az is kiderül, hogy pontosan kik. Végül Ryomáék elkezdenek együtt fellépni, habár az ötlet eleinte nem tetszik Shinsakunak. Hogy sikerül nekik? Hogy kapcsolódik hozzájuk a két idol? Mi lesz végül az együttes sorsa? Minden kiderül, ha megnézed az animét.
Online részek:
 01. rész  02. rész  03. rész  04. rész
 05. rész  06. rész  07. rész  08. rész
 09. rész  10. rész  11. rész  12. rész

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük