Azumanga Daioh (2002)

Eredeti cím | あずまんが大王 |
Angol cím | Azumanga Daioh |
Egyéb cím(ek) | Azumanga Daioh TV |
Besorolás | anime, TV |
Hossz | 26 rész × 24 perc |
Dátum | 2002.04.09 – 2002.10.01 |
Ismertető: |
Nos ez az a tipikus anime, amit igen nehéz kategorizálni. Talán leginkább a vígjáték kategóriába sorolható, kicsit romantikus beütéssel. A történet középiskolás lányokról szól, akik szeretnek álmodozni, jókat enni, szórakozni, és egymást ugratni :). Az anime végigkíséri a lányok életét a gimnázium négy osztályában. Rengeteg poénos szituációt, meglepő és néha nagyon vicces helyzeteket bemutatva. Az sorozat első részében a lányok elsősök, és új osztályfőnököt kapnak Yukari-sensei személyében, aki egy lusta, önző és gyerekes angoltanár csak hogy a “jobb” tulajdonságait említsem, na és arról ne is beszéljünk, hogy mennyire rosszul vezet :). Rögtön az elején két új diák is kerül az osztályba az egyik Chiyo-chan egy 11 éves kislány, aki annyira okos, hogy 5. után egyből gimnáziumba került, a másik, pedig egy álmodozó és szétszórt lány Osaka-ból (később ez lesz a nick-je is: Osaka:)).A tanárok közül a legfurcsább karakterrel Kimura-sensei rendelkezik, aki imád részt venni a tesi órákon és az úszásoktatásokon csak azért, hogy a lányokat kukkolhassa :). Hihetetlen micsoda tanári kar oktat ebben a suliban, talán az egyetlen normális gondolkodású tanár Kurosawa-sensei a tornatanár, aki nagy népszerűségnek örvend a diákok körében.Nagyon sok extrém és fárasztó poént sikerült belepréselniük a készítőknek ebbe a sokszor nagyon nehezen érthető anime-be. Néha igen-igen ellaposodik a cselekmény, de végül mindig jön egy fordulat, ami miatt érdemes továbbnézni. A negatív dolgokat, azonban kitűnően ellensúlyozzák a nevetséges helyzetek, amik végigkísérik a történetet. A karakterek egyébként kicsit kidolgozatlanok, de ehhez az anime-hez tökéletesen megfelelnek, amúgy rendkívül aranyosak (Chiyo-chan Kawaii!).Tehát csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek még nem lenne elege a tanárok hülyeségeiből és a blőd viccekből. Na de a tréfát félretéve. Nézzetek meg! Nem fogjátok megbánni! |
Az oldal működéséhez elengedhetetlen a sütik használata, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
A sütik olyan adatok, melyek egyes funkciók zökkenőmentes működését biztosítják. Ilyen például amikor egy felhasználói beállítást megjegyez a weboldal. Részletesebben a tárolt sütijeinkről az adatvédelmi tájékoztatónkban olvashat.