Főszereplőnk, Yoshioka Futaba friss felső középiskolásként nemcsak egész jellemét, de eddigi életstílusát is újraalkotta. Ennek a drasztikus változásnak az oka alsó középiskolában keresendő, mikor is barátnői kirekesztették, csak azért, mert aranyosnak számított. Valamint, ha ez még nem lenne elég az élettől, egy félreértés folytán még első szerelmének, Tanaka-kunnak sem tudta bevallani érzéseit.
Most, hogy végre maga mögött hagyhatta múltbéli sérelmeit, megújulva lép a középiskolás életbe, mottója pedig, hogy minél illetlenebben viselkedjen, mint “hölgy”, hogy újdonsült barátnői még véletlenül se legyenek féltékenyek rá. Futaba így, teljes elégedettségben tengeti mindennapjait, mígnem egy régi ismerős lép be az életébe. Valaki, akit igazán sohasem tudott elfelejteni – Tanaka-kun. Vagy nem is ő lenne az? Így, Mabuchi Kounak nevezvén magát, Tanaka-kun újra színre lép. Mint kiderül, akkor, három éve, mindketten ugyanazt érezték egymás iránt, de Kou közli a lánnyal, hogy azóta minden megváltozott, sohasem térhetnek már vissza azokhoz az időkhöz. Ezt hallva, vajon Futaba képes lesz küzdeni a szerelemért, ami valójában még el sem kezdődött? |
Nagyon tetszett! Valaki nem tudja hogy lesz-e következő évad?
Szia
Szerintem nem lesz 2. évad, túl kicsi az esélye.
Kérlek legyen! Nekem nagyon tetszik, örülnék neki!