663114 (2011)

“I am a 66 years old cicada.
Once every 66 years,
I come out of the ground,
I leave offspring…
…and I die.”Ezekkel a sorokkal kezdődik Hirabayashi Isamu hét perces rövidfilmje. Egészen leegyszerűsítve: Egy 66 éves kabóca monológját hallgathatjuk végig, hogy hogyan éli az életét a fajtája generációk óta. Azonban ez a mű ennél jóval több. Az egész alkotás egyfajta “művészi válasz” a tohokui földrengésre, az azt követő szökőárra és a Fukushimai atomerőmű katasztrófájára.
Hogy mire utal a cím?
A Fukushimai katasztrófa 66 évvel azután történt, hogy 1945-ben az amerikaiak atombombát dobtak Hirosimára, erre utal a 66-os szám a címben.
A tohokui földrengés és szökőár 2011. március 11-én következett be, a 311 erre a dátumra utal.
A 4-es szám a négy reaktorra utal az erőműben.
Kabócánkat úgy láthatjuk a film elején, hogy egy nagy fán mászik felfelé, lassan. Elmeséli, hogy amikor a kabócák 66 évesek lesznek, kimennek a külvilágba, utódokat nemzenek, majd meghalnak. Mikor befejezte monológját, megáll és elkezd vedleni. Azt mondja, ki kell terjesztenie a szárnyait, de még mielőtt ezt megtehetné, fekete hullámok és karmok lepik el a képernyőt. Ez kifejezi a terrort, a földrengés és szökőár sérelmeit, amihez még hozzájárulnak a síró hangok, sikolyok, hörgések, ez jelképezi a több ezer ártatlan áldozatot. Kabócánk, bár megsérült, görcsösen ragaszkodik levedlett bőréhez és kijelenti, hogy nem hal meg, előbb még utódokat kell hagynia maga után, ahogyan ősei tették generációk óta. Ekkor egy vészjósló, fekete felhő és aggasztó, búgó hang jelzi a nukleáris katasztrófa közeledtét, s a jóslat be is teljesedik… hirtelen nagy sötétség és mindennek vége.
Ezt követően spirituális hangulatú zene kíséretében felsorolják a készítőket, de még nincs vége a műnek. A záróakkordban egy felismerhetetlenségig torzult kabócát láthatunk, amint elmondja, mi történt vele. Ajánlatos ilyenkor lehalkítani, mert olyan torz, nem evilági hangja van, attól tényleg frászt lehet kapni.
Hogy kicsit a hangulatról beszéljek, sokáig kerestem a megfelelő szót rá, míg rátaláltam: nyomasztó, már-már deprimáló. Nézése közben teljesen magába szippantott, szinte éreztem, ahogy nehezebben kaptam levegőt, fojtogatott a hangulat. Ez több mindennek köszönhető:
Egyrészt a kiváló aláfestő zenének, ami Takashi Watanabe munkája. Véleményem szerint ősi, spirituális, nyugtalanító hangzása van, és ez nagyon sokat ad a nyomasztó hangulathoz. Ezenkívül a hangokhoz még hozzátartoznak a hangeffektek. Akár a kabóca vándorlása, a sikolyok, hörgések, mind nagyon el lettek találva.
Az animációnak, rajzolásnak, ami Ken Murakami és Mina Yonezawa munkájának gyümölcse. Kiválóan illik a képbe a kabóca lassú, de biztos mászása.
A narrációnak. A kabóca hangján végig Midori Kurata szólal meg, nagyon illett hozzá a hang, ez nagyon tetszett benne, viszont a végén lévő torz hangtól egyenesen a hideg ráz.
És természetesen a legfontosabbnak, a mondanivalónak. Ez az anime, ha egyáltalán lehet annak nevezni, nem arra való, hogy kikapcsoljon, bealudjunk rajta vagy egyebek, ennek üzenete is van, és azt hiszem, nem sok olyan darabbal találkoztam eddigi életem során, ami adott is volna valamit. Ezt a művet utálni, szeretni nem kötelező, de meg kell becsülni, meg kell érteni üzenetét és át kell érezni azt, amit az alkotó érezhetett megalkotása közben.
Eddigi regélésemet figyelembe véve nem hiába kapott eme mű Noburou Oofuji díjat a 2012-es februári Mainichi Fimfesztiválon, szerintem nagyon is megérdemelte.
Hogy kinek is ajánlom? Nehéz kérdés… kezdőknek semmiféleképpen sem ajánlanám a nyomasztó, fojtogató hangulat miatt, de fiatalabbaknak sem. Idősebbeknek már inkább, művészfilmek kedvelőinek és olyanoknak, akik szeretnének egy kicsit elgondolkodni az üzenetén, mert lássuk be, ez eléggé háttérbe van szorítva mai világunkban…
És egy idézettel búcsúznék ismertetőmtől, amit a torz kabóca jelentett ki, minden szenvedése ellenére is:
I love this country.
Ezúton szeretnék jó szórakozást kívánni ehhez a kis csodához, és ne feledjetek néha-néha egy kicsit megállni, és emlékezni azokra, akik ártatlanul, szenvedésben szűntek meg létezni eme világon.
Köszönöm!